Nem tudom, hogy vagytok véle, de én falramászom ettől az új trendtől. Na nem attól, hogy elfelejtünk magyarul beszélni, mert abban sajnos semmi új nincs - hanem attól, hogy úgy csinálunk, mintha magyarul beszélnénk, s tényleg! A szavak kísértetiesen hasonlítanak egyes magyar szavakhoz, de akkor érthetőbbnek tűnnek, ha a beszélő helyére egy másféléves rózsaszín babát képzelünk el egy mosókefefarkú fújtató cicó torkával a kis praclijában...

Hagy idézzem ide a három legfélelmetesebb példát. Ugye, mindenki immunizálódott már a "lécci lécci lécci!"-re. Hát, úgy másfél éve ért az a sokk, hogy anyukám(!) továbblépve ezen elsütött egy nem gyenge "Kérli-kérli-kérli!"-t. Köpni-nyelni nem tudtam. (Persze neki sok minden szolgált mentségére, meg amúgy is viccelt. De akkor is.)

Ám az állandó ledermedést az egyik (30hoz közeli, hogy még iszonytatóbb legyen) kollegina szokta okozni, aki ha megkérdi, mennyi az idő, s válaszolsz, egy "Tök király vagy!" kezdetű örömujjongásba tör ki. No, ő lazán levercsizte Vera nevű másik kolleginám. De ez már a múlt. Már csak simán Vercs.

Ugyanő a "request" (kb. rikveszt) szót is magyarította rekire. Ez munka! Melyik őrült irodista becézi a munkáját? :)

No, nehogy elmaradjon a csecse kisz köszcsizővercs:

Még mindig sok a konzervatív, kik kár, oly
unalmas nevet is adnak, mint a Károly.
Ha már így neveznek, cukkerebb a Karcsi;
Majdnem oly trendi, mint fürcsi, szívcsi, farcsi.*

(*fürdés, szív, fenék)

Ha valaki elfelejtette volna a brilliáns videót, merő gonoszságból idelinkeltem.